Nemrég érkeztünk haza első Zanzibári utunkról, és erről szeretnék egy -szokásomhoz híven- valószínűleg nem túl rövid beszámolót megosztani mindenkivel, akit érdekel. :)
Már nem vagyunk rutintalan utazók, a kislányunkkal együtt, túl vagyunk néhány kalandon, de Afrika eddig kimaradt a repertoárból.
Amit biztosan állíthatok, hogy soha ennyi idő nem telt még el, mire nekikezdtem az íráshoz. Igazság szerint, még most sem tudom, hogyan fogom tudni megzabolázni a csapongó, viharos gondolataimat, amiket ébresztett bennem ez az utazás. Pláne úgy, hogy azért az én gondolataimon túl, némi információval is szeretnék szolgálni azoknak, akik erre terveznek utazni.:)
Remélhetőleg mindezt sikerül annyira szórakoztató módon megírnom, hogy jópáran végig is fogják olvasni. :D
A beutazási feltételek igen egyszerűek. Oltás, vagy Pcr. (6 év fölött)
Emellett érkezéshez számított 24 órán belül ell kell végezni egy regisztrációt, ami után kapunk egy Qr kódot, amit a mi esetünkben a kutya sem kért, de ettől persze még meg kell csinálni.
https://healthtravelznz.mohz.go.tz/traveller/#/home
Érkezéskor a reptéren be kell fizetni az 50usd/fő vízumot, amit az információk ellenére készpénzben, és kártyával is ki lehet fizetni. Ami azt illeti a kp egyszerűbb, mert kártyás fizetés esetén, egy újabb sor végére kell beállni.
A három szükséges dokumentumot a repülőgépen kiosszák, de én még otthon letöltöttem/kitöltöttem. Elvileg az egész folyamatot meg lehet csinálni online (a fizetéssel együtt), de ennek semmi értelme nincsen, mert ugyan van egy sor, amihez az online már elkészült vízumosoknak kellene állniuk, de gyakorlatilag ott is ugyanaz a folyamat zajlik, mint a többiben. Sőt, volt, aki nem fotózta/töltötte le a fizetés visszaigazolását, és mivel a wifi nem működött, nem tudta letölteni újra, és nem engedték tovább. Gondolom a meseszerű, hol volt, hol nem volt wifi egyszer csak visszatért, és rendeződött a probléma, de én azt mondom, Afrikában nem biztos, hogy erőltetni kell azt a XXI. századot.
This is Africa! Hakuna Matata!:D
Szervezés tekintetében ez egy kifejezetten mix utazás volt.
A repülőjegyeket kb.egy évvel ezelőtt, egy Qatar Airways akció során találtam. (Azóta az árak meg háromszorozódtak) A szállásokkal kapcsolatban annyit tudtam biztosan, hogy a sziget több különböző pontján szeretnénk megszállni.
Szokásomhoz híven, több különböző vonalon indultam el. Kértem több ajánlatot közvetlenül hotelektől, nézelődtem a Booking-on, és a Maldív nyaralásunk óta időről időre rákérdezek a lehetőségekre az Araamu Travel -nél is. Az egyik szállásunkat az utóbbinak köszönhetően találtuk meg. Zoli hívta fel a figyelmemet a Neptune Pwani Resort-ra, amire rögtön adott is egy utolérhetetlen ajánlatot. Mivel ez a hotel a sziget észak-keleti oldalán van, ezért én második hotelnek a déli, és a nyugati oldalon kezdtem kutakodni. Végül a déli oldalon, Kizimkazi mellett találtam rá a Fruit & Spice Resort-ra, ami utólag is azt mondom, hogy nagyon jó döntés volt.
Megérkezéskor ebben a hotelben kezdtünk. A reptérhez ugyan közelebb volt ez a szállás, viszont az utolsó útszakasz, ami elvezetett a szállodához, az egy elképesztően rossz minőségű, sziklás, gödrös földút volt, ami úgy saccolom legalább 40 percig tartott. Konkrétan kezdtem tengeri beteg lenni, mikor megérkeztünk. (Mondjuk az az én esetemben ez nem annyira meglepő ;) )
A hotelt azért választottam, mert egy egyáltalán nem tipikus, meseszép, korallos/barlangos beach frontja is van, és egy kiépített fehér homokos part is tartozik a szállodához.
Sajnos az időszak, mikor mentünk ezen a partszakaszon nem a legjobb volt, mert ilyenkor nagyon szeles (az első napunkon kifejezetten viharos volt az idő)
Így például azzal a lehetőséggel nem tudtunk élni, amit egy YouTube videón láttam, hogy dagály idején, a gyönyörű, olajosan nyugodt vízben, egy kenuval csónakázunk a barlangokban. Ezt egy kicsit ugyan sajnáltam, de őszintén megmondom, hogy maga a hotel annyira jó volt, és annyi más lehetőség volt még, hogy sokáig nem keseregtem rajta.
Az erős apály/dagály jelenség pedig, ami miatt sokan ódzkodnak Zanzibártól...! A legjobb dolog volt a világon! <3
Minden nap, -akár- ingyenes program volt felfedezni az ottmaradt kincseket, élőlényeket! Ehhez pedig csak javasolni tudom a helyiek segítségét igénybe venni! Tizedét sem láttuk/találtuk volna meg annak a millió csodának egyedül. Az első szállásunknál csak közel a parthoz barangoltunk egy bácsival, neki 1-2 usd-t adtunk.
(A másik szállásunknál már egy kisebb fajta maffia működött erre szakosodva. Itt egy bácsival indultunk el, nagyon messzire bementünk, és a végére már ott volt a fél falu, úgyhogy ott már sejtettük, hogy ez sokba fog fájni! :D Mondjuk ők meg velem akadtak emberükre. Jót alkudoztunk! Mikor kialkudtam a dollár összeget, és közöltem, hogy csak schillingünk van, az öreg halász látványosan majdnem sírva fakad. Bár gyakorlatilag így is biztos vagyok benne, hogy át lettünk verve. :D Viszont elképesztő, fél napos programot kaptunk cserebe, aminek imádtuk minden percét. Láttunk a teljesség igénye nélkül, baby barracudát, albínó, és sok más színű tengeri sünt, tengeri uborkákat, polipot, tengeri csillagot, elképesztő halakat, meg valami tintát eregető lényt, amit nem tudtam beazonosítani. Isteni volt!)
A Fruit & Spice Resort egy tökéletes minőségű, gyönyörű hotel volt, remek ételekkel, a legkedvesebb személyzettel, amit eddig megtapasztaltunk. Mint utólag megtudtuk ez a partszakasz augusztusban a legszebb, legcsendesebb. Talán két hátrányt tudok említeni, ami miatt pont elég volt az a négy éjszaka, amit ebben a hotelben töltöttünk.
Az egyik, hogy nagyon el van szeparálva mindentől, a másik pedig, hogy valószínűleg az előbbi okot kihasználva nagyon drága a fogyasztás a hotelben. Mi itt félpanzión voltunk, és a nagy étteremben elfogyasztott ebédünkért, ami madárétkűek lévén finoman szólva is mértékletes volt, 75 usd-t fizettünk.
Az alacarte étteremben ennél azért jóval barátibb, de legalábbis személyre szabottabb lehetőségek voltak.
Egy augusztusi időszakban azért még szívesen eltöltenék itt pár napot! :)
És most tennék egy kitérőt arra, hogy hogyan is szerveztük meg a transzfereket, programokat, mert az első programunk ebből a régióból indult.
Több különböző Zanzibár csoporttól, helyi, és itthoni irodától kértem, és kaptam nagyon korrekt ajánlatokat.
Korábbi ázsiai desztinációkhoz hasonlóan, itt is éreztem az éterben némi ellenségeskedést az egyes csoportok között, ami szerintem szomorú, és amibe őszintén megmondom, én kifejezetten nem szeretnék belekeveredni. Épp elég az itthoni saját kis harcaimat megvívni, mikor utazok, nem kívánok ilyenekkel foglalkozni.
Szóval végtelenül önző módon, engem az ár, és a rugalmasság érdekelt, mivel két speciálisabb programot is szerettem volna előre leszervezni.
Gábornak egy kifejezetten karakteres stílusa van, amit lehet szeretni, vagy nem szeretni. Viszont egy biztos! (Illetve kettő :D)
-BÁRMIT kértem, azonnal a megoldást kereste! ( és kivétel nélkül meg is találta! :D)
-Magasan a legjobb árat ajánlotta.
Tényleg köszönöm szépen Gábor a segítséget, és a hasznos tanácsokat!
Gáborral összesen 4 programunk, a reptéri transzferjeink, és a két hotel közti transzferünk volt.(kis bónusszal megbolondítva )
A programokról most megpróbálok zanzásítva írni, de gyanítom nem fog sikerülni. :D
Ha valakit részletesebben is érdekel, akkor a blogomon megtalálhatja a Facebook oldalamat, amelyiken az utazásainkról szoktam írni. Ott még rengeteg extra kép, videó, információ megtalálható.
¬- Az első programunk a Kizimkazi régióból indult.
Reggel 8-kor várt minket Mohammed vagy, ahogy szólítják Mudi. Szabadkozott, hogy nem túl jó az angolja, de erre én mondtam, hogy sebaj az enyém pláne, de majd összerakjuk amink van, és meg lesz oldva a probléma.
A Jozani forest, és a mangrove meglátogatása volt az első programunk.
Az egyedül Zanzibáron élő Vöröskolobusz majmok itt élnek ebben az erdőben.
Hát őszintén megmondom, a világ összes majma közül, amit eddig láttam, ezek voltak a legmenőbbek. Elképesztően szelíd a természetük. Ha elvesz tőled valamit, jó eséllyel visszaadja. :D
Az anya majom a kicsinyével 20 cm-re tőlem vonult át az ösvényen, majd leült szoptatni. Egyedül etetni nem szabad őket, mert az ételen összevesznek. Szerintem tőlük ered a híres nevezetes "Hakuna matata" életérzés. Ahogy a guide-unk is elmondta, ők nem csatáznak, harcolnak, csak esznek/isznak, alszanak, és szexelnek. Mondja valaki, hogy nem hangzik jól!? :D
A dzsungel már magában is megérne egy programot a finom, párás, oxigéndús levegőjével, de a majmokkal együtt biztosan kihagyhatatlan program.
A Mangrove látogatás egy kellemes kb.15 perces sétát jelent, egy kiépített ösvényen. Ami most nekem a legérdekesebb volt, hogy milyen más, és mégis mennyire hasonló volt ez a Mangrove, mint amit Koh Chang-on láttunk. Van olyan szakasz, ahol 7 km szélességben terül el, és ez védi őket például az eróziótól, cunamitól.
Petra, a kislányunk kissé csalódott (és ugyanakkor megkönnyebbült) volt, hogy nem látott kókuszrákot. Félelemmel vegyes kíváncsisággal várta a találkozást.
Retteg a rákoktól, és a kókuszrák a rákok királya, a maga akár fél méter/4 kg-os nagyságával, és bizony Zanzibáron megtalálható. Nem igazán tudta eldönteni, hogy örüljön vagy se mikor jeleztem, hogy még semmi sincs veszve, hiszen itt leszünk még egy ideig. :)
A nap ezután a Mtende beachen folytatódott, ami a legkülönlegesebb beach, ahol eddig voltam.<3
A két hatalmas sziklafal között kialakult fehér homokos terület minden évszakban szélvédett, de a beach nem csak erre a területre korlátozódik. Apálykor megnyílik a hófehér homokos terület, korallos barlangokkal, zöld növényekkel övezve, ameddig a szem ellát. A fehér, a türkiz, a zöld millió árnyalatát csak a helyi, kagylót gyűjtő asszonyok meseszép, színes ruhái törték meg. Mi apálykor voltunk, és ha nem kellett volna nézni az órát a visszatérő víz miatt, bizony el tudtam volna tölteni ott a napot, annyira békés hely volt.
De várt minket a hatalmas baobab fáiról híres falu, ami már akkor belopta a szívembe magát, mikor idefelé áthaladtunk rajta. Jesszusom, a hatalmas sem a legkifejezőbb jelző azt hiszem. Valahogy így képzeltem el gyerekkoromban az égig érő paszulyt. :D Egyes feltételezések szerint akár 1500 évig is elélnek, és rendkívül sokoldalúan felhasználható, és ásványi anyagokban, vitaminban, és rostban gazdag a termése, szóval nem csak a szemnek gyönyörködtető.
Ráadásul mivel sok turista megáll, hogy megcsodálja, rögtön "munkáltató" is lett az öreg fa, mivel egy rögtönzött kis piac alakult ki kb.2 asztallal, ahol többek között pattogatott kukoricát, házi chipset, sült kukoricát lehetett venni.
A nap ezen pontján, már kellően felmelegedtünk ahhoz, hogy alig várjuk a következő hűsítő programot, a Cuza cave- barlang fürdőzést.
A barlangig egy zanzibári "strong massage" úton jutottunk el. Ez egy nagyon kellemes kis hely volt. A barlang körül fából kialakítottak egy bárt, ahol hideg italokat lehetett vásárolni, voltak nyugágyak, ahol kényelmesen meg lehetett száradni a fürdőzés után, öltöző fülkék.
Az egész helynek olyan menő hippi feelingje volt.
A barlang pedig csodás. Éppen csak kellemesen hűvös, tiszta vizű helyes kis barlang, kialakított lépcsővel. Az úszni nem tudóknak pedig úszógumik vannak kivéve. (Vagy lehet tudták, hogy jövök? :D)
Kellemesen felfrissülve indultunk el a Jambiani beach-re, ami több okból is különleges része volt a napnak. Egyrészt mert itt ebédeltünk, másrészt mert itt érkeztünk el az egyik különleges kérésem teljesítéséhez.
Az ebéd a beach-től kicsit távolabb eső Yellow Card Cafe -ban volt, ahol életem legfinomabb polipos curry-jét ettem! Nagyon menő hely volt. Szállásadó is egyben, ezen a néven megtaláljátok a Booking-on.
Maga a Jambiani beach nekem nagyon tetszett. Itt jóval nagyobb élet volt, mint amit az első szállásunknál tapasztaltunk. Hatalmas hullámok voltak. Az egyik tetőtől talpig beterített, ami azért volt trükkös, mert ruhában voltam, és éppen videóztam. A telefonomon (is) ömlött a víz. :D
Villám barátságok is köttettek, pár perc séta után egy helyi kislány már Petra haját fonta, amit Petra egy enyhe megrökönyödéssel fogadott. :) Aki ismeri, az tudja, hogy neki nem megy ilyen gyorsan az ismerkedés, de itt valahogy őt is megfertőzte a "hakuna matata" , mert nemhogy hagyta, de estig ki sem engedte bontani a haját.
A Jambiani beach adott teret továbbá az én speciális privát programomnak. (Mondjuk egy tenyérnyi sárga/fekete pók, ami a beach-re vezető úton lakott sok, nem sokkal kisebb fekete barátaival egyetemben, majdnem meghiúsította a terveket, de végül elengedtem a fóbiáimat :D )
Az én különleges igényem pedig az volt, hogy szerettem volna egy fotózást szervezni, ahol befotózhatok néhányat az idei kollekcióból. Merthogy, én ugye ékszereket tervezek/készítek. :)
Muszlim ország lévén, nem mertem megkockáztatni, hogy spontán találok-e modellt, így Gábor segítségét kértem, aki pikk-pakk megszerezte nekem a gyönyörű Zainab-ot, és le is beszélte vele az eseményt. Így történt, hogy az egyébként sem unatkozós napunk vége felé, még egy különleges fotózást is sikerült összehoznunk a meseszép Jambiani beach-en!
A képek nagyrésze szerintem tökéletes lett, bár a végén már versenyt futottunk az idővel, mivel alig-alig maradt napfény a parton. De megoldottuk, és jópár ékszert be tudtunk fotózni.
De természetesen még itt sem lett vége a napnak. Elmentünk a híres Rock Cafe-hoz, ahol lőttem néhány bitang jó képet, de aztán "futottunk" is tovább, mert a naplementét a Kae beach-en szerettük volna megnézni, ahol egy jó kis tábortüzes, táncos programmal zárult a nap. Az artista fiúk nagyon jó kis előadást rittyentettek a parta, elképesztően ügyesek voltak.
-A következő félig meddig program a két szálloda közti transzferünk volt, ahol Gábor leszervezett egy ebédet a legtökéletesebb étteremben, ahol valaha voltam.
Mikor a stílus, a minőség, a tradíció és a professzionális vendéglátás találkozik a tökéletes helyszínnel.
A szavak semmit sem érnek, talán a videók...
A Neptune Pwani-ba való megérkezés vegyes érzésekkel töltött el, valószínűleg az egyetlen hibájának köszönhetően. Ez ugyanis egy HATALMAS hotel. Azonban, mikor elengedtük a korábbi napokban megszokott családias életérzést, már semmi kifogásolni valót nem tudtunk felhozni.
Egy klasszikus fehér homokos parton, gyönyörű jukka, és kókuszpálmákkal övezett területen található resort. Gyönyörű, két szintes afrikai stílusú bungalók vannak egymástól diszkrét távolságra, két medence, 5-6 étterem, spa, és meseszép, mindez gyönyörűen gondozott kertben.
All inclusive ellátást kínál, ami az ő esetükben tényleg rengeteg dolgot takar. A fő éttermen kívül, bejelentkezés után, az Olasz, Indiai, Thai alacarte étteremben is lehetett fogyasztani. Napközben a beach-en található bárban lunch étlap ebédidőben, snack és italok voltak fogyaszthatók egész nap.
Mondjuk egy-két apró furcsaság volt azért.
Először is, ha nem raktuk ki a ne zavarjanak táblát, simán jöttek este 10-kor törülközőt cserélni, rovart irtani, vízcsövet javítani ...:D
A másik a zuhanyzó. A fürdőszoba pöpec volt. Csak hát a zuhany! :D
Az általunk hőn szeretett esőzuhany volt ugyan, de ennyi. A klasszikus zuhanyrózsa a csővel hiányzott. Hát, annyit mondhatok, hogy a kitaláló valószínűleg egy olyan férfi volt, aki még, vagy már, de nincs tisztában a női anatómiával. :D Komoly jóga mutatványokat kellett bemutatnunk, a minimális higiénia fenntartása érdekében. :D
Ami esetleg zavaró lehet még, de ez szerintem egész Zanzibárra jellemző, az a beach boy-ok, guide-ok, árusok nyomulása. A hotel közvetlen partjára nem jöhettek be, de ahogy valaki felállt az ágyról, és a víz felé nézett, azonnal 10 (fake) maszály harcos állt készenlétben, hogy üzletet kössön. Az elején azt gondoltam, hogy nem zavaró, mivel egyrészt viccesek, másrészt le lehet őket rázni. Viszont egy idő után nagyon unalmas az állandó "hakuna matata, where are you from, nyugi-nyugi"�. Ugyanis hiába rázod le őket könnyen, ha már 5 másik vár a helyére. Szóval a végén már bizony elhagyta a számat néhány ingerült "just leave me alone, please", és megvallom, magyarul ennél jóval cifrább is.:D
Jó tipp lehet a rövid lerázásra a "no english", a "this is my last day", és a leghatékonyabb "no money" is, bár beszélgetni jellemzően ez után is szeretnének. :)
Ami pozitív viszont, hogy az öreg halász, aki már egyszer bevitt minket a málnásba :D, pár nappal később nagyon kedvesen ajándék kagylókat gyűjtögetett Petrának, pedig akkor már pontosan tudta, hogy nem kap pénzt. (Nem is várta)
Na és most a szállások után a többi program.
Már így is bőségesre sikeredett ez a beszámolóm is, de az a helyzet, hogy az egész utazás lényegét a programok adják.
Így itt is, muszáj írnom róluk.
- A második programunk a klasszikus, kihagyhatatlan Zanzibári program, a fűszertúra volt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy elmegyünk egy farmra, ami bár elsőre szinte egy természetes erdőnek tűnik, de valójában egy mesterien eltervezett fűszer "város". Rengeteg különböző növény, ami úgy van ültetve, hogy egymást segítsék. Árnyékot adó növények alá a meleget nem tűrő gyömbér például. Vagy egy gyümölcsöt ugyan nem termő, viszont támaszt adó fa, például a futónövény borsnak, vagy a vaníliának. Elképesztően sok új információt tudtam meg azoktól a fűszerekről, amiket itthon rendszeresen használunk, ott pedig 10-ből 8-at fel sem ismertem. Milyen gyógyhatása van például azon túl, hogy fűszer...
Annak, aki pedig esetleg az angol nyelv hiánya miatt gondolja azt, hogy neki nem való ez a program. Nos, nekik elmesélem, hogy Gábor egy magyarul nagyon jól beszélő srácot szervezett le vezetőnknek. Mikor a sofőrünk mondta, hogy a vezetőnk tud majd magyarul, azt gondoltam ok, lesz néhány "szia", "nyugi-nyugi", meg esetleg néhány fűszer név.
Volt pislogás, mikor a srác folyékony magyarsággal köszöntött minket. Pláne, mikor elmondta, hogy kicsit több, mint 1 éve tanul magyarul egy angol-magyar szótárral, és az internet segítségével.
A guide-unk személye, a millió információ, amit megtudtunk tőle, a gyönyörű környezet, és a fűszer túra végén a show, együttesen alkotta meg ezt a remek, kihagyhatatlan programot. Meglepetésemre a 9 éves kislányunk is kifejezetten élvezte.
- A következő programunk, a szintén kihagyhatatlan Stone Town látogatás. Az utolsó pillanatban próbáltam átszervezni a szállásokat, hogy itt is meg tudjunk szállni 2 napot, de sajnos már nem tudtam megoldani, így egyedül ez a napunk volt a fővárosra, amit utólag egy kicsit sajnálok.
Szerintem ugyanis elképesztő élmény. A látvány, a hangok, az illatok. <3
Több könyvet is olvastam régebben, ami az 1800-as évek elején ezen a helyen játszódott, és ez most teljesen megelevenedett. Ugyanazok az utcák, sikátorok, kapuk, piacok, várak, templomok, no meg a volt rabszolgapiac, aminek a helyére egy anglikán keresztény templom épült...
A templom mellett egy rabszolgákat, lánccal a nyakukon ábrázoló szoboregyüttest, illetve egy alagsori pincében egy apró kamrát találhatunk meg, ahol eladás előtt tartották az embereket...
Nem hiszem, hogy van érző ember, aki ki tud innen jönni anélkül, hogy a hatása alá kerülne a nem is olyan távoli múltnak. :(
A kamrában négyen voltunk a vezetőnkkel, és miután ő elmondta az akkori körülményeket, jó ideig némán ültünk. Lapjára felfektetve a kiláncolt emberek egy kő emelvényre, az akkor még ablaktalan sötét, és nagyon meleg kamrában, ahol felegyenesedni sem lehetett. A wc, a halottszállító a dagály volt, mivel a kamra összeköttetésben volt a tengerrel...
És az emberiség ezen szégyene Zanzibáron a legtovább, egészen 1890-ig működött. :(
A mai hozzáállását a helyi embereknek a különböző bőrszínhez, különböző vallásokhoz pedig legjobban az a képem mutatja meg, amin a mecset, és az keresztény templomtorony egymás mellett, együtt látható.
Persze nem tudom, hogy mennyire utópia, hogy ez mindenhol a világban működjön, de itt Zanzibáron, a Hakuna matata életérzéssel együtt, most biztosan így volt. :)
- Végül pedig eljutottunk az utolsó, és egyben a lelkemben legnagyobb vihart kavaró programunkhoz, ami a nyaralás végére maradt.
Ez egy egész napos program volt, ahol több különböző, például a hagyományos Dhow hajókat készítő, vagy az azokhoz szükséges szögek készítésével foglalkozó falut látogattunk meg.
Illetve egy harmadik falut, ahol az én extra kérésemet sikerült kiviteleznünk. :D
Egy olyan "program" volt, ami az eredeti gondolatomon is túlnőtt, köszönhetően például a teljesség igénye nélkül, kislányunk, Petra osztálytárs/szüleinek, a gyermekorvosunknak, Dr. Baunok Ágnesnek és persze Kovács Gábor (Zanzibár és Tanzániai kalandok) aki segített az egészet megszervezni.
Az eredeti gondolatom, amivel Gábort megkerestem az volt, hogy használjuk ki, hogy van egy 23 kg-os ki nem használt bőröndünk, és vigyünk pár hasznos dolgot a helyi gyerekeknek. Én bevásároltam tanszerekből, összeraktam jópár ruhát, cipőt. A kislányunk osztályában pedig feltettem azt a kérdést, hogy esetleg valaki tud-e fiú ruhát is adni. Erre pedig a mi király osztályközösségünk, egy bitang jó csomagot hozott össze. Egy szolnoki patikában, a Széchenyi gyógyszertárban dolgozó anyuka gyógyszereket hozott, rengeteg ruha, cipő (nagy kincs),játék került a csomagba, és végül majdnem 2 nagy bőröndnyi hasznos dolgot vittünk.
A mi tündéri gyerekorvosunk, (aki szakfordítóként is dolgozik), pedig elkészítette a gyógyszerek angol nyelvű használati útmutatóját.
Gábortól azt kértem, hogy olyan helyre kerüljön ez az adomány, ahol TÉNYLEG szükség van rá.
Így egy kicsit elhagytuk a turistás területeket!
Sok külföldi turista szívesen ajándékoz ugyanis dolgokat a gyerekeknek, de jellemzően mind ugyanott, a turisták által preferált területeken kötnek ki.
Az ajándékozás egy faluban történt, ahol a helyi tanár bácsi segített az esemény koordinálásában.
Hát, nem volt egyszerű dolga! :D
Ugyanis iskola szünet lévén nem az iskolában kezdtük átadni a dolgokat, hanem a kocsiból kezdtük adogatni. Az elején még a tanár bácsi szépen sorba állította a gyerekeket, akiknek még a kislányom is osztotta a füzeteket. (Itt még a sofőrünk egy videót is tudott készíteni)
Aztán valahonnan egyre több gyerek került elő, és megérkeztek az anyukák is. Mikor pedig sorra kerültek a ruhák/cipők akkor végképp kicsúszott az irányítás a kezünkből. :D
Félre értés ne essék, ekkor is teljesen biztonságban voltunk, és a kocsiba se nyúlkált be senki. Csak kezdett káoszba/lökdösődésbe fulladni az egész. Így végül a tanár bácsi leállította az eseményt. Vissza szálltunk a kocsiba, és elmentünk az iskolaépülethez, ahol a falu főnöknek adtuk át a maradék ruhát. Itt készült a második rövid videó.
A gyógyszerek miatt aggódtam a leginkább, mert itt először tapasztaltuk, hogy az emberek többsége nem beszél angolul, és így lényegét vesztette a gyermekorvosunk áldásos munkája, a gyógyszerek leírásának az angol fordítása. Láz, és fájdalomcsillapítók lévén pedig ezeknek nagyon fontos az előírás szerinti adagolása. A tanár bácsi viszont megnyugtatott, hogy azt a falu orvosának fogják átadni, (addig is nála lesz) aki ugyan csak szükség esetén, és csak időnként van itt, viszont tökéletesen beszél angolul, így többé kevésbé, efelől is megnyugodhattam.
Minden, amit vittünk rendkívül jó szolgálatot fog tenni.
A gyerekek kicsi táblákra, vagy a homokba írtak az iskolában, így a rengeteg füzet, ceruza, hegyező nagy kincs volt. Cipőt elvétve láttunk a gyerekek lábán, így nem csoda, hogy az anyukák folyamatosan a "shoes"-t kiabálták a tömegből.
A kislányom játékai, amit otthon nagy gondosan válogatott ki a gyerekeknek, kivétel nélkül mosolyt csaltak az arcokra.<3
A gyógyszerek pedig, mivel gyakorlatilag nincs ingyenes orvosi ellátás az országban, ezért a vidéki emberek szinte sosem mennek kórházba, semmivel. Szóval a láz/fájdalomcsillapítók, fertőtlenítők, ragtapaszok mindenhol nagy segítséget jelentenek.
És hogy mi mit kaptunk...?
Tőlük sok-sok mosolyt! <3
Amit mi éreztünk pedig a Hála, az elégedettség érzése, és megint csak HÁLA!
Annyit elmondhatok, hogy másnap hajnali 4.30-kor kipattant a szemem, mert az előző nap után millió gondolat, emlék, kép kavargott a fejemben, ami egyszerűen nem hagyott aludni.
Egy dolgot viszont -egy kivétellel- nem éreztem! (pedig azt hittem, ez lesz a domináns érzésem)
Mégpedig a sajnálatot!
Én még ennyi kiegyensúlyozott, boldog embert nem láttam, mint itt!
Zanzibári beszámolókban nemegyszer olvastam, hogy a szállodából kilépve sokkoló a szegénység. Mi nyilván tudtuk, hogy nem Svájcba utazunk, így attól nem tartottam, hogy sokkolni fog, amit látunk. Viszont nagyon vártam ezt az első programot, ahol pár pillanatig megtapasztalhatom hogyan is élnek az emberek. Egy regényt tudnék írni, az ezzel kapcsolatban a fejemben csapongó gondolatokról (félig már sikerült is ), de megpróbálom néhány mondatba sűríteni.
Először is...
Európai szemmel nézve tényleg hatalmas a szegénység. A házak többségén nincs ablak/ajtó. Az elektromosság luxus, este nincs közvilágítás, és a falvak sötétbe borulnak. Egy helyi srác elmondása szerint napi egy fő étkezés van, és napközben esznek ezt-azt. (Nem is láttam egy elhízott embert sem) Az utak állapota a fő utak kivételével katasztrofális. Mudi szavaival élve "Zanzibári masszázs":D
Biztosan lehetne még tovább sorolni, de nem teszem, mert inkább azt írom le, amit én ezek ellenére éreztem a falvakon átkocsikázva, meg-meg állva.
A 42 fogas mosoly az emberek arcán nem olyan, mint például a Thaiföldi "őrizzük meg az arcunkat" mosoly, amit akkor is mutatnak, ha épp akkor halt meg valakijük, vagy ha épp veszekszik velük egy rutintalan turista. (És persze ez nem minősítése a Thai kultúrának, amit szintén imádok! :))
Ez az igazi Hakuna matata mosoly. Egyszerűen élvezik az életet.
Természetesen sokan akarnak bizniszezni valamit (is :D ), de miután jelzed, hogy nincs szükséged a kínált portékára/szolgáltatásra, a mosoly megmarad, és továbbra is segítenek, ahol tudnak.
Este az elsötétedett falvakban, az elhaladó kocsink fényénél elképesztő nyüzsgés, társasági élet sejlett fel egy-egy pillanatra. (Szürreális volt, ahogy a kihaltnak tűnő, sötét utakon a sofőr felkapcsolta a reflektort, és kiderült, hogy az utak mellett tömegek vonulnak, üldögélnek, beszélgetnek. Majd reflektor le, sötétség vissza...)
Kisebb nagyobb csoportokban, az udvarokon együtt beszélgető, nevetgélő embereket láttunk, akik társasági életet éltek.
Akikkel eddig találkoztam, szinte mind intelligens, több nyelven beszélő, jó gondolkodású, szimpatikus, szemmel láthatóan kiegyensúlyozott emberek voltak, és mindenki dolgozik valamit. A kagylót gyűjtögető, vagy a turistáknak táncoló asszonyok, akik csak egy dobozt tettek ki, hiszen fizetni nem kötelező, a guide-ok, a halászok, földművesek, a szállodai munkások, árusok ...
Ha megfilmesítenék a fejemben csapongó gondolatokat, a film a "Világok találkozása" címet kapná.
És, hogy mi lenne ennek a találkozásnak a konklúziója?
Szerintem három dolog vitathatatlan.
-hatalmas szegénységben élnek
-boldogok
-a világuk fenntartható
Ez utóbbi a mostani események tükrében pedig engem különösen elgondolkodtatott. (Főleg az all inclusive szállásunkra visszatérve)
Egy biztos! Zanzibár csodálatos! <3
Bárkinek, aki utazni szeretne, csak ajánlani tudom!
Ha utaztok, mindig elfér egy kis ajándék a helyieknek, nem kell Teréz anyának lenni ahhoz, hogy segítsünk!
Amit még kifejezetten ajánlok, hogy hagyjátok el a hotelek területét, mert az igazi csoda a kerítésen túl kezdődik!
A programokhoz millió segítséget találhattok, én a saját bőrömön tapasztaltak szerint bátran merem ajánlani Gábor csapatát!.
Minden pontosan úgy, és percre pontosan akkor történt, ahogy megbeszéltük, tökéletes minőségű autók jöttek értünk, és ami nekünk a Dubai autóbalesetünk óta különösen fontos, kifejezetten jó sofőrjeink voltak.
Kasimnak pedig hatalmas köszönet a rengeteg érdekes történetért!
Na és persze Gábor & Kasim külön köszönet a búcsú ajándékért is! <3
Ez egy igazán különleges utazás volt, és egy biztos! Ezekre a pillanatokra egész életemben emlékezni fogok. ❤️
Ilyenkor pedig mindig azzal szoktam zárni, hogy utazni jó, mert a világ meseszép!
Most még azért annyit hozzátennék, hogy a pillanatnyi árakat/körülményeket figyelembe véve, a legközelebbi beszámolóm valószínűleg maximum a Nagyrév, Nagykáta környékéről fog íródni. :D
De persze attól még a világ meseszép! <3
