Nehézkesen kezdek hozzá ehhez beszámolómhoz...valószínűleg azért, mert semmiképp sem szeretnék fals információkat adni. Mindig, mindenről igyekszem a valódi benyomásaimat leírni, és Bali esetében nem egyértelmű érzések kavarognak bennem.
Egyrészt a csodálat, mert a sziget vitathatatlanul gyönyörű, az emberek valami bűbájos, őszinte kedvességgel, segítőkészséggel ölelik körbe az idelátogatókat, másrészt a szomorúság, és némi lelkiismeretfurdalás is befurakodott az érzéseim közé.
Akkor jöjjenek először a negatív gondolatok, aztán jöhet a sok csoda, ami miatt most mégis remekül érzem magam, és mégis megszerettem Balit.
Nincsenek illúzióim. Tudom, hogy a repülés térhódításával együtt, megjelent a tömegturizmus, hiszen ennek köszönhetően voltam én is ezen a gyönyörű helyen. Láttam, éreztem a bőrömön eddig is ezen jelenség hátrányait (és persze előnyeit is). Viszont soha, sehol nem csapott ennyire arcul a szomorú valóság, mint Balin. :(
Ennek szerintem, a végtelenül egyszerű fizikai törvény az oka, miszerint adott helyen, adott mennyiségű ember fér el. Persze lehetne központilag szabályozott infrastruktúra fejlesztéssel növelni a befogadást, mint például Kuala Lumpur-ban, mondjuk az elképesztő úthálózattal, tömegközlekedéssel, felfelé építkezéssel, de egyrészt ez Balin egyáltalán nem történt meg, másrészt talán jobb is, mert azzal Bali pont úgy elveszítené a varázsát mint most kezdi
Egyszerűen túl sok a turista, túl kevés az út, még annál is kevesebb a járda. Nem lehet közlekedni se kocsival, se gyalog. Már a motorozás is alig-alig működik ( ők is csak apránként tudtak előrefurakodni a dugóban). Mondjuk az én esetemben ez úgyis irreleváns, mert attól tartok, a folyamatos halálközeli pillanatok (órák), nem szerepeltek az orvosi javaslatban utazás előtt. :D
És hát, a lelkiismeretfurdalás érzése... Pontosan tudom, hogy ennek az áradatnak mi is a része voltunk.
Nem tudom mi lehetne a megoldás. Ez a mesés sziget, és ezek a csodás emberek, megérdemelnék, hogy ne legyen aprópénzre váltva ez csoda, ami adatott nekik.
Most így, a Bali tartózkodásunk felénél azt mondom, hogy egy dologgal biztosan javíthattunk volna ezen az helyzeten.
Ubud nekem egy, a valóságtól elszakadt virtuális világ volt, egy mesterséges buborék ha úgy tetszik.
Nem tudom, hogy ez mindig így volt-e, de nekem a millió étterem/shop, vega, vegán, olasz, kínai,görög...kicsit sok volt. A mai fejemmel messzire elkerülném.
A kevésbé népszerű, ennél fogva sokkal élhetőbb, mégis ugyanolyan szép, északi/keleti régióban foglaltam volna szállást, és onnan jártam volna be a sziget járható részeit.
Mivel szerencsére egy egész napos túránk, és több kisebb kirándulásunk is volt, így nagy küzdelem árán (dugók), sikerült beleszagolnunk a sziget valódi levegőjébe is, és akkor végre kezdtem kapiskálni milyen is az Istenek szigete.
Az egyetlen Ubud-i program, amit azért nem hagytam volna ki, az a Monkey Forest. Ide is javasolt korán elindulni, hogy az emberáradat előtt odaérjünk. Igen, kicsit ez is turistás, hiszen nem csak nekünk tetszett a hely, de még így is megéri megnézni.
Ez most kicsit bolondul fog hangzani, de nekem nem is annyira a majmok, hanem inkább a mesés környezet miatt tetszett.
Ami azt illeti, a majmok néha a frászt hozták rám. :D Az egyik ráugrott a férjem hátizsákjára, és nem akarta elengedni, csak lógott rajta. Egy magyar család, akikkel ott találkoztunk, megmutatta a videót, amin a majom a kamaszlánya fején ül, és tépi a haját...
Hát, mi inkább tartottuk a távolságot. :D
Az biztos, hogy zacskót, ételnek látszó bármit, szigorúan tilos bevinni. Egyébként pár méterenként állnak guide-ok, akik segítenek ha gond van. Mondjuk a majmoknak is elkelt volna néha segítség (bár ők megoldották ), mert némelyik turista ön és közveszélyes módon viselkedett.
Szerintem nagyon fontos, hogy megértsük ezek a majmok vadállatok. Ha belépünk a privát szférájukba, ne lepődjünk meg, ha a saját "nyelvükön" küldenek el melegebb éghajlatra.
Végig néztem, ahogy egy orosz fiatal nő egyre közelebb, és közelebb helyezkedett egy öreg hímhez, hogy a "best ever csücsörítős picture" elkészüljön. Nem kellett hozzá szótár, hogy értsem a majom "hagyjál már békén" üzenetét. A hölgyet sajnos nem érdekelte.
Így történt, hogy a hím majom vicsorogva kergette az influencert egy darabon.
Csak remélni tudom, hogy egyszer és mindenkorra átment az üzenet!
Az egész napos túránkért pedig örök hála Anett Noviyanto -nak, és a férjének Anto-nak, aki a sofőrünk volt aznap, és aki sokat segített, hogy visszabillenjen a mérleg nyelve, az "Imádom Balit "oldalra. <3
Az én sokszor gyatra angolom ellenére remekül megértettük egymást, ami valószínűleg annak a ténynek is köszönhető volt, hogy Anto gyakorlatilag mindent ért magyarul :D, sőt jó pár dolgot el is tudott mondani.Azért a kommunikációnk nyelve az angol volt, de remekül jött, mikor nem tudtam egy angol szót, magyarul is megértette.
Anett egy az egészségügyi állapotomnak megfelelő kímélő, mégis látványos napot állított össze nekünk.
Anto elmondása szerint, ennél sokkal nagyobb vízesések is vannak, de én már ennek is nagyon örültem. Mire visszamásztam a kocsihoz, egyenesen hősnek éreztem magam. :)
A dolog pikantériája, hogy bár rengeteg, szebbnél szebb képet csináltam, végül a telefonomon csak egy bűn ronda, hatalmas pók fotója maradt meg, mert hát...Murphy.
Ezután, megnéztük még egy ékszer készítő, és egy többek között hagyományos szárongot is kézzel készítő manufaktúrát, ami szintén nagyon érdekes volt. Petra beleszeretett egy szép darabba, így azt hiszem, meglesz, hogy minek öltözik legközelebb a farsangon. Sajnos az a videó, amit az eladó segítségével készítettünk, és amiben Petrára ráadják a szárongot, szintén törölve lett, így nem tudom, sikerülni fog-e megfelelően viselnie:
Ezután következett egy kávé ültetvény, ahol Isteni kávékat kóstoltunk (és vettünk). Megnéztük a nagyon barátságos cibetmacskát, és ittunk az emésztő rendszerén keresztülment kávébabból készült kávéból, ami bár a világ legdrágább kávéja, itt mégis nagyon baráti áron megkóstolhatjuk. (a többi jobban ízlett :D)
Itt ettünk egy isteni ebédet is, egy nagyon menő étteremben, ahonnan gyönyörű kilátás volt a dzsungelre. Már ameddig volt, mert itt már egyszer beköszönt egy kicsit a következő napok időjárása, és megnéztük milyen is egy trópusi zuhé. Fenséges volt az erdő, ahogy szép lassan, belepte a pára. <3
Az eső után ugyan nekem kedvezően, kicsit kevésbé lett meleg, viszont így nem tudtuk megnézni a Batur vulkánt, mert sajnos a látótávolság ekkor gyakorlatilag zéró volt.
Így egy templom látogatás következett. A Sebatu forrás templomot látogattuk meg, ami egy igazi, hidegrázós élmény volt. <3
Anett tekintettel volt azon kérésemre, hogy amennyire ez persze lehetséges, ne a legzsúfoltabb, legnépszerűbb helyeket mutassa meg. Sehol nem szerettem volna sorba állni ugyanis egy fényképért.
Ez a templom pedig maga, egy eldugott nyugalom sziget volt. Mi voltunk az egyetlen külföldiek. A templom egy forrásra épült, ezért kis tavacskák, medencék vannak mindenhol. A hátsó részben van egy elkerített terület, ahová a helyiek járnak fürödni, zuhanyozni.
Nyugalom, csend, és még valami megfoghatatlan hangulat vette körül ezt a templomot. Sosem tartottam magam egy ezoterikus embernek (talán mert nem is vagyok az), de ezen a helyen újra és újra libabőrös lettem, pedig 30 fok fölött volt a hőmérséklet.
Ezután a kis megnyugvás után, rögtön mentünk is a Tegallalang rizsteraszokra, ami nekem a másik személyes kedvencem volt.
Addigra elállt az eső, és az idő is pont kellemes lett. A turisták többsége is elment, főleg mivel eddigre késő délután lett. Így olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy a végére alig volt ember rajtunk kívül, így mesés képeket tudtam készíteni erről a csoda helyről.
A rizsföldek még most is funkcionálnak eredeti céljuk szerint, bár kétségtelen, hogy mostmár elsősorban mint attrakció hoznak hasznot a tulajdonosaiknak. Ez a Balira annyira jellemző rizsföldes kilátás annyira megtetszett, hogy mégegyszer visszamentünk, bár akkor már egy jóval turistásabb lazulós napra.
Korábban, egy YouTube videóban láttuk, hogy van itt valami klub szerűség, ahol vannak medencék gyönyörű kilátással a teraszokra, lehet enni, inni, pihenni. Először a (túl) népszerű Alas Harum Bali klubnál tett ki minket a Grab sofőr, de kiderült, hogy itt a gyerekek nem mehetnek bele a medencébe(?), így végül szerencsére megtaláltuk a negyed annyiba kerülő, szintén nagyon menő D tukad coffee club-ot, ahol jóval kevesebben, mondhatni alig voltak, és ugyanolyan cool kilátása, és medencéi voltak, ahová gyerekek is bemehettek.
Ez utóbbi nagyon fontos volt, hiszen az eredeti terveink szerint Petra fürdött volna, mi meg smooti-zunk a bárban. Ennek megfelelően fürdőruhát sem hoztam.
Na most ezt a tervünket borította, hogy először elkezdtünk barangolni a rizsföldeken, ami lévén, hogy most száz ágra sütött a nap, elég gyorsan felforralta az agyamat, fél óra után, szinte gőzölögtem. A hűsítő medencék csábítóan kacsingattak rám, dehát ugye a fürdőruha...Gyorsan eldőlt, veszek valami olcsó fürdőruhát. Nos az olcsósággal nem is volt gond, csak a mérettel. :D
A csöpp indonéz lányok pöpec fürdőruhákat találhattak volna, de az én 85 D méretemre egyik üzlet sem volt felkészülve. Viszont a kényszer nagy úr, így megvettem a legnagyobb méretet, amit találtam. Hát, mit mondjak... némelyik Playboy címlaplány visszafogottabban nézett ki, mint én. :D
A bimbit alig takaró, spagettipántos alig fürdőruha nagyon sikeres volt a férjemnél (is), de én egy gyors merülés után egy törölközőbe tekerve heverésztem, és próbáltam a fejemben, az anyuka imidzsemet, romjaiból visszaépíteni.
Na de legalább lehűltem. :D
No de visszatérve a kirándulós napunkhoz. Egyszerűen tökéletesen éreztük magunkat. Még a hazafelé úton, Ubudhoz közeledve, kötelezően beállt dugó sem tudta elrontani a napot.
Mindenkinek, aki ebbe a régióba utazik, csak javasolni tudom, hogy forduljon Anetthoz bátran, mondja el neki a személyes igényeit, a fontossági sorrendet, és Anett szuper, személyre szabott programot fog neki összeállítani.
És ami mellett még nem szeretnék semmiképp sem elmenni, az a szállásunk, a Griya Shanti Villas. <3 Egyetlen hibája volt, hogy nem volt kicsit messzebb Ubud-tól.:D
Viszont az után a káosz után, ami Ubud-ban mindig zajlott, ide visszaérkezni egy isteni felüdülés volt.
Soha, még ilyen kedves, rugalmas, segítőkész személyzettel még nem találkoztam. Imádtuk a helyet, a privát medencés villát, a gyönyörű kilátást, a kertet, a masszázst, és egyéb ajándékokat, az ingyenes transzfert Ubudba, a konyhájukat...egyszerűen tökéletes volt. Az, hogy mindezt még ráadásul NAGYON olcsón is tudtuk megvenni pedig a külön ráadás volt.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy száraz évszak ide vagy oda, Ubudban kifogtunk egy 2 napos mini monszunt. Két napig,szünet nélkül ÖMLÖTT az eső. Az első napon még kifejezetten élveztem a villánk privát szférájában az esőben lazulást. Én olvastam/írtam a kis kinti pavilonunkban, néha medencéztünk az esőben, merthát ugye dög meleg volt. Hogy őszinte legyek, ez volt az egyik kedvenc napom.<3
Viszont azért a második napon már mehetnékem volt, így jobb híján bementünk Ubudba, mondván, hogy úgyis venni kell pár dolgot.Hát, ez most sem volt túl jó ötlet. Ha eddig nem lehetett közlekedni, esőben pláne.
A 40 cm széles járdákon mindenhol lábtörő gödrök, lyukak vannak, amik most lévén, hogy bokáig érő víz hömpölygött mindenhol, nem is látszódtak. No mindegy, végül megúsztuk (szó szerint ), és legalább besütiztünk Ubud egyik nagyon hangulatos éttermében a Lotusban.
Az esőzésektől, a villánk alatt futó patak,folyó méretűre áradt. A kedves Balinéz pincérlány elmondta, hogy esős évszakban szokott ekkora lenni. Mindenhol új patakok, folyamok, vízesések születtek, és ez felhívta a figyelmemet valamire, ami kapcsán megint adok egy kéretlen tanácsot, amit nem muszáj de szerintem érdemes megfogadni.
Ne fürödjetek a vízesések alatt, bármilyen csábító is!
Két nap után, végre megint kisütött a napocska (ekkor volt a második utunk a rizsteraszokra), majd eljött a költözés ideje.
Fájó szívvel mondtunk búcsút a gyönyörű villánknak, de azért izgatottan vártuk, hogy milyen lesz a tengerparti szállásunk. Főleg, mivel most a kevésbé költséghatékony Hilton Bali Resort-ot választottuk. (Mondjuk az otthoni balatoni hotelek áránál ez is jóval olcsóbb volt).
A transzferben megint Anett segített. Eredetileg Grab-et akartam rendelni a 12 órai check-out-ra, de addigra realizáltam, hogy bár itt is működik, de közel sem annyira hatékonyan, mint Malajziában. (A vegére rájöttem,, hogy Balin a Gojek alkalmazást kell preferálni :D)
Nem lehetett például előre rendelni autót. Illetve sajnos a rizsteraszokról visszafelé jövet jártunk úgy, hogy nem volt elérhető kocsi. Egy korábbi Grab sofőrünknek írtunk Whatsapp-on, aki a Grab-es árakhoz képest jó kis felárért eljött értünk. Szóval Balin, vagy legalábbis az Ubud régióban biztosan, kevésbé kiszámítható a Grab, így érdemes egy-két telefonszámon magunknál tartani.De sebaj, mert Anettre biztosan számíthattunk.
Megint egy szuper autót küldött értünk, aki pontosan délre érkezett.
Az út kb 1,5 óra volt. Erre is rengeteg volt az autó, de azért lehetett haladni, nem volt beállva a dugó sehol.
A szálloda pedig elsőre...Wow!
Egy javaslatot követve a szállodáiról ismert Nusa Dua partszakaszon keresgéltem, és végül a Hiltont választottuk.
Azért ezt, mert különböző videókon úgy láttuk, hogy szép partja van, ami hát ugye kevésbé Bali erőssége, illetve nagyon szép volt a hotel, rengeteg gyereknek való szolgáltatással.
Arról, hogy végül mégis úgy éreztük, hogy nem ez volt a legjobb döntés, nem a hotel tehet.
Arról szinte csak jót tudok mondani.<3
A szobánkat ingyenesen upgradelték, így elképesztő tengeri kilátásunk volt.
Egyébként ahogy elnéztük, minden szoba az óceánra néz, a kérdés csak az, hogy milyen magasan van.
A reggeliről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Nem volt olyan étel, ami nem volt. Na jó, például kocsonyát nem láttam, bár az is lehet, hogy csak nem vettem észre.:D
Én személy szerint Indiai főételt, és a helyi desszerteket preferáltam legjobban.
A személyzet - mint mindenhol Balin - bűbájos volt. <3
A medencék, homokos mesterségesen kialakított lagúnával, hatalmas csúszda, ami még a felnőtteknek is élvezetes, kids club, éttermek, szörf suli, millió program...
Talán három hibát tudok felróni.
Az egyik, hogy bár a partja első ránézésre szépnek tűnik, de valójában nem az. Egyrészt bizony szemetes (bár ez utóbbiról nem ők tehetnek) Találtunk ott Mindenféle nyelven feliratozott tejfölös dobozt, csoki papírt stb. A személyzet folyamatosan próbálta eltüntetni, de nem mindig győzték. Valószínű egyébként, hogy a rendhagyó szeles időjárásnak volt köszönhető volt ez a helyzet, de ettől még nem volt kevésbé szomorú. :(Mondjuk azért így is el lehetett tölteni az időt ;)
Apálykor a helyiekhez hasonlóan, mi is sétáltunk párszor a parton, és találtunk is izgalmas dolgokat. Persze mindent eredeti helyén hagytunk.
A másik gond az árazása. Értem én, hogy hotel árazás, na de ennyire? Tudom, tudom, Hilton... csakhát főleg, hogy különösebb igényem sincs a nagy csinnadrattára, nekem mintha a fogamat húznák. :D
Legalábbis egy olyan országban, ahol nagyon olcsó,és elképesztően finom streatfood-ot lehet enni mindenhol, én nem vágytam a textil szalvétára,és kristálypohárra. na, de jó pap, holtig tanul :D
Sebaj, megoldottuk. Szerencsére, itt is megtaláltuk a kedvenc éttermünket, a hoteltől három perc sétára. Naponta egyszer itt ettünk, így javítva a napi büdzsé átlagán. :D
Bűbájos néni, isteni helyi ételek, és egész pontosan hatszor olcsóbban ettünk ugyanolyan finomságokat, mint a hotelben. Szóval nevezzük ezt bárminek, de én megnyugodtam, hogy nem kell a szállásunk árát még egyszer elkölteni ételre.Egyébként, mások is leleményeskedtek. Egy helyi Jason Momoa (kiköpött úgy néz ki, mint Momoa 20 kiló fölösleggel:)) Grab-en rendelt ételt. A security szolgálat nem engedte be a hotelbe (amihez hasonlót, nem igen láttam KualaLumpur-ban, ahol ez teljesen bevett szokás), de a srác kiment érte. Ez van. Mindenki él a lehetőségeivel, ahogy tud. :)
A harmadik probléma volt számomra a legfurcsább. Az egy dolog, hogy nem volt lehetőség a kései check-out-ra, hiszen az mindenhol elérhetőségtől függ, de az, hogy nem volt egy zuhanyzó, ahol utazás előtt le tudtunk volna fürödni, átöltözni az számomra értelmezhetetlen. A legkisebb családi hotelben is biztosítják ezt a kései járattal rendelkező vendégeknek.Összességeben mégsem a hibák miatt éreztük úgy, hogy ez nem volt a legjobb döntés. A hotel erényei ugyanis, jóval többet nyomtak a latban.
Vágyott vissza a szívünk a gyönyörű villánkba! <3
A belépő kulturális park használatát, egy ingyen üdítőt, óránkénti táncos Balinéz előadást tartalmazza. Ha valaki a szoborba is fel szetetne menni a kilenc, és huszonharmadik emeletre, annak külön belépőt kell venni. Mi felmentünk, ha már ott vagyunk.
Főleg a kicsi ablakok miatt, nem volt annyira látványos, mint például a Petronas tornyok, de azért összességeben megérte.
A legtetején, a szobor arcában van kialakítva egy múzeum szerűség. Tériszonyosknak trükkös lehet, mert jópár helyen üveg a padló, és alatta látszik az irdatlan mélység, és az acél váz szerkezet, ami tartja a szobrot.
Ez nekem már a határeset kategória volt. Mondjuk úgy, nem hívott a mélység. :D
Illetve hívott, csak próbáltam nem figyelni rá. :DA férjem hívására egyszer mégiscsak oda oldalogtam, és lenéztem. Jesszusom! Amit a férjem mutatni akart, hogy hasonlóan a kiállított szoborhoz, egy igazi munkás, kb 100 m magasan, az egyik acél oszlopról, a másikra lépeget, és ő semmilyen módon nem volt biztosítva, egyedül egy elemplámpával volt felszerelve. Nesze neked munkavédelem! :D
Összességeben jó nap volt ez is, és tipikusan az a program volt, amit csak ebben a felhős, esős időben tudtam végig csinálni, hiszen jó sokat kellett sétálni, és árnyék nem nagyon volt. Illetve sétálni nem kellett, mert kevéske pénzért akár golf kocsival is hoznak visznek, de azért ott még nem tartok.:)
A napunkat a legmenőbb taxis koronázta meg, akivel valaha utaztunk. Idefelé már reggel is araszolva lehetett haladni, így a délutáni csúcsforgalomra gondolva, lélekben mindenre felkészültünk. A szobor alatti parkolóban láttunk egy üresen álló, megviselt taxit. A rajzfilm figurának beillő, csupa fog, vigyorgó tulaj bácsi az árnyékból futott ki utánunk, mikor észrevett minket. Megkérdeztem mennyiért visz el a Hiltonba minket, amire kb a dupláját mondta, mint a reggeli taxis. Mosolyogva mondtam, hogy az bizony sok lesz nekünk, mire ő továbbra is 40 foggal vigyorogva mondta, hogy akkor a feléért elvisz minket.:D
Hát az a helyzet, hogy végül borravalóval engedtük el. Imádtuk!<3
Egyrészt a várost kikerülve úttalan utakon, teljesen turista mentes helyeken, kapirgáló csirkék, és mosolygó helyiek között lavírozva teljesen kikerülte a dugót (nem akartam elhinni, mikor megláttam a Hiltont hátulról megközelítve :D). Másrészt elképesztően jó, érthető angollal, nagyon jót beszélgettünk. Mesélt, kérdezett, és szemmel láthatóan nagyon boldog volt, hogy ezt megtehette. Az egész lénye, egy üdítő jelenség volt. A legnagyobb szívfájdalmam egyike volt, hogy a nagy kapkodásban elfelejtettem elkérni a telefonszámát, mert ha valaki, ő tényleg megérdemelte volna, hogy ajánljam a Balira utazóknak.
Ami miatt pedig volt némi kapkodás a Hilton előtt a bejutáskor az az, hogy valamiféle katonai parádé lett szervezve a Nusa Dua beach-re, és már napok óta, különböző nemzetiségű, sok csillagos (ennyire értek a rangjelzésekhez :D) katonák lettek egyre többen a hotelben. Ahogy gyarapodott az amerikai katonák száma, úgy szigorodott a biztonsági belépés a hotelbe. Már mikor érkeztünk is átnézték bombakeresővel a belépő kocsikat, illetve a repterekhez hasonló módon, átvilágították a táskáinkat, és egy detektoros kapun kellett bemennünk, de akkor ez még inkább vicc kategória volt. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a táskát ugyan mindig átvilágították, csak senki se nézte a monitort.:D
A kapu pedig folyamatosan riasztott, hiszen övet, órát, napszemüveget senki nem vette le, a biztonsági őrök viszont mosolyogva integettek, hogy menjünk tovább.
Na de ez, a markáns arcélű, sok csillagos amerikai katonák számának emelkedésével egyre szigorodott, míg végül az utolsó napunkra betöltötte a valós funkcióját.
Ez a rumli egyébként inkább érdekes volt mint zavaró. Ugyan mi a konkrét parádé előtt eutaztunk, de két gyakorlatot is láttunk, ami tényleg izgalmas volt.
Ami miatt egy kicsit elszomorodtam a végére, hogy a speciális check out helyzetünk miatt, volt szerencsénk megismerni egy másik partot, ami viszont a mi beachünkkel ellentétben, nagyon belopta magát a szívünkbe.<3
Jimbaran beach! <3
Lassan mélyülő, finom homokos tengerpart...ááá! :D
Ez lett volna nekünk tökéletes!
Sebaj! Ennél nagyobb bajunk sose legyen!
A speciális check out helyzet pedig...
Nekünk elvileg 12-kor kellett volna elhagyni a szobát, és csak hajnali egykor indult a gépünk. Teltház lévén, nem tudtunk hosszabbítani.
Így végül úgy döntöttem, hogy foglalok a reptér mellett egy szobát egy napra. Így tudtunk fürödni, aludni egy kicsit.
A hotel egy rendkívül jó elhelyezkedésű, a Jimbaran beach-től 2 perc sétára lévő kis boutique hotel volt, remek étteremmel, kiváló miliővel. Csakhát a szoba...Ez volt az első hely az utazásaink alatt, ahol biztosan nem maradtam volna, ha nem pár órára foglalok. A szoba ugyanis bár szép lett volna, de tiszta penész volt. Olyan párás, dohos volt a szoba, hogy alig kaptam levegőt. Kár érte. Remek hotel lett volna.
Viszont a döntés mint kiderült, így is életmentő volt, ugyanis a helyzetünket erősen bonyolította, a kislányunk utolsó napunkra összeszedett betegsége. :(
Két hányás után, megjött a magas láz is, és itt már tudtam, hogy a haza utunk nem a tervek szerint fog alakulni.
Szerencsére a Hilton klinikáján tudtam venni paracetamolt, mert nálam csak ibuprofen volt, így váltogatva folyamatosan kontroll alatt volt a láza, és így a lehetőségekhez képest, a komfortérzete is jobb volt az út alatt.
A hazafelé útra amikor csak lehet, hosszú átszállást választok, és megalszunk valahol. Qatar esetében pedig ez különösen megéri, hiszen a Qatar Airways hosszú átszállás esetén nagyon kedvezményes hotel foglalást biztosít, a "Discover Qatar " program keretein belül.( az árak 14-77 USD között vannak)
!! Nagyon fontos, hogy ha 24 óránál kevesebb időre hagyjuk el a repteret, akkor a nagy bőröndöket nem kell, sőt nem is lehet felvenni. Váltás ruhát, piperét, gyógyszert, fürdőruhát, és minden létfontosságú dolgot a kézibe kell pakolni.
Most a Sheraton hotelben szálltunk meg, ami egyszerűen elképesztő hotel.
Eredetileg az volt a terv, hogy 5-8 óra alvás után elmegyünk egy Mallba vacsizni,majd este, mikor már nincs árnyékban 45 fok, lemegyünk a hotel saját partjára, és a termál víz hőmérsékletű tengerben "felfrissülünk":D, Petra felavatja a vizi játszóteret, majd egy frissítő zuhany után, megpihenve folytatjuk az utunkat hazafelé.
Ehelyett ami történt ...
Egy isteni reggeli után aludtunk 10 órát (a kislányunk megszakítás nélkül). A maradék öt órában ittattam a kislányunkat, akiből ugyanebben az ütemben minden távozott is. A reményünk az volt, és többé kevésbé be is jött, hogy mire indul a gépünk, átmossuk a kis szervezetét. Szóval a vizi játszótér nem, a wc viszont fel lett avatva.:D
Viszont a 10 óra alvásnak, és a rengeteg folyadéknak köszönhetően, a gép indulásának idejére, Petrusunknak visszatért a színe, és egyszercsak benne maradt a víz.
Szóval ugyan máshogyan mint terveztük, de ismét nagyon hasznosnak bizonyult a Qatar Airways, "discover Qatar " programja.:D
És most egy kis összegzése ennek az elképesztő három hétnek.
- Aki érzi ennek az igényét, és megteheti, az utazzon, amíg képes rá, mert utazni NAGYON JÓ! <3
- Malajzia/Kuala Lumpur, egy hatalmas meglepetés/szerelem lett számomra. Egyszerűen csodás! <3Ha egy dolgot szeretnék kiemelni például más ázsiai nagyvárosokkal összehasonlítva az az, hogy mennyire élhető! Eddigi utazásaink során, azt hiszem Kuala Lumpur lopta be magát legjobban a szívembe.
- Bali varázsát pedig a gyönyörű természet, a gyönyörű templomok, és leginkább a különleges emberek nyújtják. <3 Sokat gondolkoztam azon, hogy miben voltak mások a Balinéz emberek, és azt hiszem, végre rájöttem. A kulcsszó az alázat. Nem velünk szemben voltak alázatosak (az engem személy szerint nagyon feszélyezne is), hanem a vendég fogadással szemben. Kifejezetten boldogsággal töltötte el őket,ha bármilyen aprósággal hozzájárultak ahhoz, hogy az ő országukba látogató embernek örömet okozzanak. Legyen az egy gesztus, egy plusz információ, egy ötlet amivel még jobban érezzük magunkat. Őszintén örültek, ha azt látták, hogy örülünk valaminek. Kicsit olyanok voltak, mint mi szülőként, mikor a gyermekünk bontogatja a karácsonyi ajándékát. Együtt örültek velünk. :)
Bár ezzel magam ellen is beszélek, de azt kívánom nekik, hogy jóval kevesebb, de jóval többet fizető turista érkezzen a szigetükre! Egyszerűen mert megérdemelnék. :)
A diagnózisom óta ez volt a második utazásunk, és az első Európán kívül, és jelentem jól vizsgáztam.
"Emese" ( akit még most sem is biztos, hogy így hívnak) jól viselkedett, így megígértem neki, hogy amint lehet, újra elviszem valami szép helyre. Ki tudja, talán ismét Malajziába!? :)
